A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma fennállásának 100. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartott, amelynek keretében Széchenyi emlékművet avattak 2018. szeptember 21-én, Széchenyi István születésének 227. évfordulóján.

Az oszlopon a felirat szövege:

GRÓF
SZÉCHENYI ISTVÁN
1791-1860

“MERJÜNK NAGYOK LENNI…
DE LEGYÜNK
EGYSZERSMINT BÖLCSEK IS!”

ÁLLÍTTATTA
AZ ALMÁSSY LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY
AZ ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖR
SZABOLCSI CSOPORTJA
KEZDEMÉNYEZÉSÉRE
AZ ISKOLA ALAPÍTÁSÁNAK 
100. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL
2018

Az ünnepségen Kubik József, az iskola tanára, az Országos Széchenyi Kör Szabolcsi Csoportjának elnöke és Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke mondott ünnepi beszédet.

Kubik József beszéde:

Tisztelt Ünneplők!

A szabolcsi Széchenyi Körösök néhány tagjának  fejében kb. egy éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy az ezen a helyen álló fából készült Széchenyi oszlop helyett, amelyet az időjárás kikezdett és balesetveszélyessé vált, egy tartósabb, kőből készült emlékművet kellene állítani a „legnagyobb magyar” tiszteletére.

Az Országos Széchenyi Kör céljai között a gróf életművének megismerése, emlékének ápolása, a történelmi ismeretterjesztés, a hazafiság terjesztése és a Széchenyi emlékhelyek emléktáblával és emlékművel való megjelölése és ezek fenntartása, ápolása is szerepel. Az Országos Széchenyi Kör Szabolcsi Csoportja az utóbbi cél megvalósításában is kiemelkedő szerepet tölt be. Emléktáblát illetve bronzdomborművet helyeztünk el Tiszadobon, Nagykállóban, Kőszegremetén és 2004-ben ezen a helyen fa emlékoszlopot állítottunk, amelyet 2018 áprilisában iskolánk aulájában avattunk újra. Ebbe a sorba illeszthető a most elkészült, mellettem álló mészkőből készült emlékmű, amely Török József és Szabó Sándor kőfaragó mester és szobrász alkotása. A Széchenyi Körösök kezdeményezése nem valósulhatott volna meg, ha nincs az Almássy László Alapítvány önzetlen támogatása, amely a kivitelezés teljes költségét magára vállalta. Hálával és köszönettel tartozunk az Alapítvány minden tagjának, aki e nemes cél mellé állt. Mindenképpen ki kell emelnem Kovács Károlyné Évike és Garai Zoltán lelkes segítségét, szívből jövő támogatását.

Az Alapítványt iskolánk volt legendás tanárának Almássy Lászlónak 1967-ben végzett diákjai hozták létre.  Fennállásának 20 éve során kezdetben a magyar nyelv és irodalom valamint történelem versenyeken sikeresen szereplő diákok és tanárok munkáját ismerte el. Később ösztönözve  a tanulók órán kívüli tevékenységét, az iskola legaktívabb osztályának nyújtott anyagi támogatást osztálykirándulásuk megszervezéséhez. Az elmúlt öt évben rászoruló tehetséges diákok kaptak segítséget tanévkezdésük zökkenőmentessé tételéhez, a nyelvvizsgadíj befizetéséhez. Támogatást kaptak a 4 vagy 5 év során kitűnő tanulmányi eredményt nyújtó tanulók továbbtanulásuk finanszírozásához.

Ebben az évben iskolánk alapításának 100. évfordulóján az alapítók betöltik 70. életévüket, ezért úgy döntöttek, hogy befejezi működését az Alapítvány. A felavatásra váró kőoszlop méltó emlékműve a 100 éves fennállását ünneplő iskolának, a Széchenyi Körnek és az Almássy Alapítvány működésének.

Tisztelt Kollégák! Kedves Öreg és Mai Diákok! Kedves Vendégek!

Az emlékoszlopon található faragott Lánchíd szimbólum volt Széchenyi életében, de szimbólum ma is. A 100 éves iskola a Széchenyi Kör Szabolcsi Csoportjának és Almássy László Alapítvány együttműködésének a szimbóluma. Széchenyi szavaival élve: „ Sikert, állandó nagy sikert, lelkesedés még nem szül, ehhez józan számítás és ebbül eredő előleges megfontolása s egybepontosítása az erőnek is szükséges.”

Intézményünk 80 éve viseli gróf Széchenyi István nevét. A névfelvétel  alkalomból rendezett ünnepségen Dr. Éber Antal országgyűlési képviselő köszöntőjében a következőket írta: „ Ha Nyíregyháza városának ez a kiemelkedően vezetett Felső Kereskedelmi Iskolája azt a nagy kitüntetést kérte és nyerte el, hogy Széchenyi István nevét viselhesse, úgy ez bizonyára azt jelenti, hogy nagy jelentőségű oktatási munkája során Széchenyinek tanítását, bölcsességét, szellemét még fokozottabban kívánja közvetíteni a gondjaira bízott ifjúság felé.”

Az elmúlt évtizedek tanári kara megfogadta Dr. Éber Antal szavait. Több olyan kezdeményezés született, amely azóta hagyománnyá vált. Minden évben szeptember 21-én megemlékezünk névadónk születéséről, ezen a napon kerül átadásra az iskola legmagasabb erkölcsi kitüntetése a Széchenyi István Emlékérem. Megalakult a Széchenyi 75 Alapítvány. Iskolánk fennállásának 70. és 85. évfordulóját az intézmény tanárai és diákjai Nagycenken ünnepelték. Ebben a tanévben már harmadik alkalommal rendeztük meg a népszerű televíziós műsor mintájára a „Széchenyi szeretlek!” vetélkedőt. És még folytathatnám a sort.

A 100 éves múlt, amely bővelkedett küzdelmekben és sikerekben a jövőre nézve is kötelez. Bízom benne, hogy a következő nemzedékek megfogadják névadónk gondolatait:
„munkálni nagyban, s ha nem lehet munkálni kicsiben, de munkálni mindig… s mindenek fölött kötelességet teljesíteni, ha más nem teljesíti is.”

Péchy Mária beszéde:

Tisztelt Ünneplők!

Mai napon szeptember 21-én  emlékezünk a legnagyobb magyarra, ünnepeljük egy 100 éves iskola születés napját. Az ünnepléshez tartozik az ajándék, ezt jelképezi az emlékmű. A Széchenyi oszlop.

Az oszlopon a Lánchíd látható, Széchenyi István egyik kiemelkedő alkotása, amit szerintem minden magyar ismer. A híd csodálatosan szép, reggeli napsütésben, vagy esti fényfüzérben megdobogtatja az emberek szívét, jó rajta átsétálni és gyönyörködni a városban.

1820. december 29-én Széchenyi  István ott áll a pesti Duna parton és  a jégzajlás miatt nem tud átkelni a folyón, nem érkezik  haza édesapja temetésére. Lehet, hogy szitkozódott, elkeseredett, de  mert merészet álmodni. Hidat kell építeni Pest és Buda között, s ez az első amit üzen nekünk: merjünk nagyot álmodni, legyenek terveink ötleteink!

De álmodni nem elég, január 4-én már ezt írja naplójába:
„ Egy évi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, s hogy ezért, jólehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot, vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol.”

Ezzel a gondolattal még sokszor fogunk találkozni, elsőnek ő adakozik és példáján keresztül nyeri meg az ügynek társait.
Évekig tart az előkészület meg kell találni a legjobb munkatársakat, mérnököket, szakembereket, és biztosítani kell az anyagi hátteret.

Erre ezt módszert javasolja: „Legnagyobb feltétele az ügy sikerének is az, mint minden alkalommal és minden esetben elé szeretnék hozni, hogy legelőször is egymást tökéletesen megértsük és aztán ide-oda vonás helyett mi erőt fogyaszt, sőt még keserűséget is szül, egy test és lélekkel mindnyájan egyet és egyenlőt akarjunk!”

 És ez a gyakorlatban jelent Hídegyletet, Részvénytársaságot, hídtörvényt, szakemberek meghívást, az európai hidak szemlézését, melyik lesz az összekötő kapocs.

Úgy gondolom, hogy a hidat egyik legfontosabb alkotásának tekintette, hiszen a Lánchíd építkezését a Pesti lakásából nézhette, személyesen is gyakran jelen volt, sőt sétált a láncokon!

Miért volt a legnagyobb magyarnak és az elkövetkező évszázad embereinek is fontos ez a híd? Nézzük a gazdasági előnyeit: összekapcsolta az ország szívét, télen-nyáron biztosította az emberek és az áruk szabad mozgását. Közös teherviselés jelképe lett a fizetendő hídpénz, rést ütött a nemesi előjogokon.

A híd nemcsak fizikai kapocs, hanem annál sokkal több!

A legnagyobb magyar hidat kezdett el építeni az emberek, a társadalmi osztályok, s utazási során nemzetek közt. Ez a kapcsolatteremtés nemcsak az életében valósult meg, hanem halála után is tovább élt. Már a temetésén tapasztalhatták azok, aki ott lehettek vagy az ország többi pontján tartott istentiszteleteken.
Folytatódott az Akadémián, a különböző társaságokban, melyek Széchenyi emlékét őrizve jöttek létre . Itt az embereket összekapcsolta a tisztelet, a tenni akarás.

Az oszlopon látható dombormű arra figyelmeztet, hogy szükségünk van személyes emberi kapcsolatokra, ne csak az okos telefonok segítségével beszélgessünk, hanem üljünk le és egymás szemébe nézve, szép magyar nyelvünkön osszuk meg örömeinket, kérjük, fogadjuk meg a nálunk tapasztaltabb okosabb emberek tanácsait.

Kapcsolatokat építünk születésünk pillanatától, sőt már pocaklakóként is érezzük a simogatást, az énekhangot. Az első kapcsolatok a családhoz kötnek, s  agykutatók állítása szerint az első két év egész életünk kapcsolatrendszerét meghatározza. Érdekes párhuzam, hogy a híd építésénél csak a cölöpök leverése a mederbe 2 évig tartott!
Óvodás kortól bővül személyes kapcsolataink köre, s ennek kialakításában mindenkinek maga dönt, tanácsot lehet adni kivel barátkozz fiam, lányom, de egy idő után – mondjuk a kamaszkorban –  pont azzal a gyerekkel nem akar barátkozni, akit szülő javasol.
Felnőttként újabb kapcsolatokat építünk, ennek egy része személyes- baráti kör bővülése, és legfontosabb a jó párkapcsolat, mely alapja, hogy a kis jövevény egy nyugodt, boldog családba érkezzen.

A kapcsolatok hálózata bővül felnőttként, van olyan kapcsolat melyet nem mi választunk – munkahelyen nem én választom kivel dolgozom együtt, az egyenlőség megdől,  alá fölé rendelődés alakul ki és itt már a kapcsolataink egyre bonyolultabbak lesznek, egyén és közösség érdekei kerülhetnek egymással szembe.
A napjainkban előtérbe kerül az érvényesülés fontos elemeként a kapcsolati tőke, ez nagyon izgalmas dolog, mert élni és visszaélni is lehet vele.

Az emberek kapcsolati hálója a technika fejlődésével ezerszeresére növekedett, és ez sajnos együtt járhat azzal, hogy  kapcsolataink felületesek lesznek, csak lazán emlegetjük kikkel vagyok jó kapcsolatban, kit ismerek, mit tudok róla – ez még nem lenne baj, csak kérdés, hogy van-e mögötte tartalom és mélység, egyenrangúság, alázat, elfogadás és számtalan hasonló jelzőt sorolhatnék fel.

Vannak olyan kapcsolatok, melyeket egy-egy kis baráti közösség, sőt egyetlen lánglelkű ember is létrehozhat.

Dr. Környei Attila a Széchenyi István Emlékmúzeum első igazgatója gondolt egy merészet, és 1975-ben a Népszavában egy versenyt hirdetett meg: ki ismeri jobban gróf Széchenyi Istvánt, s ezt a Széchenyi István nevét viselő szocialista brigádoknak hirdette. A legjobbak  a döntő után elhatározták, hogy megalapítják Széchenyi István Emlékmúzeum baráti körét, hét év alatt eredményt értek el.  És azóta működünk.

Széchenyi nevét viselő iskolában tanítva kezdtem kiépíteni a kapcsolatokat, is így találkoztam a nyíregyházi iskola tanáraival, 90-től már közösen szerveztük az első vetélkedőt, s számtalan közös élményünk van, versenyek táborok, Kőszegremete, kerékpár túrák, közgyűlések, közös borozás, éneklés.

Egy levél részlettel zárom beszédemet:
„1991 volt, ősz. Levél érkezett Budapestről, az Országos Széchenyi Kör versenyfelhívása. Ekkor érintett meg először a „Gróf  Úr” lelke. Még távol volt, nem értettük, de birkóztunk Vele. Nem adta egykönnyen magát. És eljöttünk versenyezni, hegyek közti kis városunkból a „Nagy Budapestre” – a székely ember is felutazott oda néha. Aztán ismét, mert tovább jutottunk az elődöntőbe. Aztán Sopron – nem is tudtuk még, mi az az „olvasótábor”.

A gróf nyomdokain megtett utunk legtávolabbi pontja Nagycenk volt. Autóstoppal mentünk a millecentenáriumra, és ez volt az utolsó utazásunk is egyben. Nyomainkat azóta rég elfújta a szél… A Többiekkel sem találkoztunk, vagy csak néhányukkal és csak ritkán. Ki és mit tud a másikról?  Mivé váltak a közös órák – napok? Hová szórt szét bennünket az élet- kik akkor, ott együtt voltunk?

Most itt ez az emlékkötet. Mocorogni kezd valami. Az emlék? – az élmény? – a rég nem látott arcok, mosolyok, mozdulatok?

Személyiségünkké épült a sok ezer megtett kilométer, tapasztalattá kristályosodott a sok élmény, és átadható, átadandó – mert át kell adni! – lényeggé forrt az akkor még könyvízű tudás. Hidakká váltunk. Mely összeköt, mely átsegít a túlsó partra. A Nagy Hídépítő testi halála után száz-egynéhány évvel újabb hidakat épít. Az élmény és jellem között. A múlt és jövő között. Ezáltal nyer értelmet a megtörtént, lesz cselekedet a valaha megélt. Ekképpen válik Ma Élővé, a jövőt táplálóvá a versenyen való részvétel, a soproni tábor, a Széchenyi Bál és a Széchenyi körösök sok munkája, amivel mindez megvalósulhatott.

És Ő? Feladatot, hivatást ad – hídnak lenni, lehetőségnek lenni mások számára. Ahogyan maga is csinálta, hogy példává, eszménnyé volt képes válni. Mondta, írta, tette, hitte. Mondjuk? Tesszük? Hisszük?

Talán nem csalódik bennünk, kikkel valamikor réges-régen szoros ismeretséget kötött. Sikerül hidakká lennünk? Az alap a múlt. A lehetőség a jelen, és egy kicsit ez a kötet is. Talán új hidakat épít, régi- új kapcsolatokat ébreszt fel szendergésükből. Talán segít ismét egymásra találni. Elindulunk? Induljunk el!” 
(Pál Ferenc Lehel és Kémenes Lóránt Zoltán, Gyergyószentmiklós 2012.)