Március 15. Szatmárnémetiben 

      Az utóbbi évtizedekben soha nem gyűltek össze ilyen sokan ünnepelni és megemlékezni a romániai Szatmár megye székhelyén, mint idén március 15-én. Ennek fő oka az lehetett, hogy a város központjában, a régi főtéren leleplezték gróf Széchenyi István egész alakos szobrát, Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását.

Szatmárnémeti, 2018. március 15.
Gróf Széchenyi István felavatott szobra, Deák Árpád a nagyváradi mûvész alkotása az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a partiumi Szatmárnémetiben 2018. március 15-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

      Az ünnepség délután 5 órakor a korábbi hagyományos helyszínen, a Petőfi szobornál kezdődött, majd az ünneplő sokaság a forgalom lezárása és rendőri biztosítás mellett a főtéri parkba vonult. A menetet a szentjobbi hagyományőrző huszárok vezették, mögöttük a mezőfényi fúvószenekar és a Dsida Jenő Cserkészcsapat vonult piros-fehér-zöld zászlókkal, végül a tudósítások szerint mintegy kétezres tömeg.
      A szobrot Szatmárnémeti polgármestere Kereskényi Gábor, és Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke közösen leplezték le. Ezután Csűry István, a Királyhágómelléki Református egyházkerület püspöke és Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke mondott rövid áldást. Utánuk Kereskényi Gábor köszöntötte az ünneplőket, megemlítve, hogy maga a gróf csak egyszer járt Szatmáron, amikor 1847 nyarán a Tisza és a Szamos gőzhajózásra alkalmassá tételéről egyeztetett a vármegyei hatóságokkal. Beszédében a polgármester megemlékezett a szatmári Széchenyi-kultusz ápolójáról és éltetőjéről, a szoborállítás ötletgazdájáról, a sokunk által ismert és szeretett néhai Sike Lajos újságíróról, aki 2015-ben indította útjára az elképzelést.
       Szavait Puskás Anna diáklány szavalata követte Arany János: Él-e még az Isten? című versével, majd az RMDSZ országos elnöke, Kelemen Hunor mondta el ünnepi beszédét. Ebben egyebek között a következőket mondta: „Talán nincs a magyar történelemnek egyetlen olyan pillanata sem, amelyet olyan teljes mértékű nemzeti egyetértés övezne, mint március 15-ét. Valószínűleg, mert a ’48-as forradalom tablóján mindenki megtalálja a maga hősét. A gyors változásokat kereső radikálisok Petőfit, az ellenállók Táncsics Mihályt, a romantikusok Jókai Mórt, Szatmárnémeti pedig Széchenyit, azt a Széchenyit, aki köztudottan aggódva, kritikusan, sőt, időnként gúnyosan kommentálta a forradalmárok hevületét, és aztán úgy vonult be a történelembe, mint a legnagyobb magyar. Széchenyi … nem volt a hagyományos értelemben vett forradalmár, … ám mégis belátta, hogy Kossuthnak volt igaza, hiszen ahogy mondta, amaz néhány nap alatt több eredményt ért el, mint ő húsz év alatt. De egyik a másik nélkül nem lett volna lehetséges, együtt nyert értelmet a történelmi távlatból az, amit kiváló elődeink tettek.”
      Kelemen Hunor után Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet tolmácsolta Orbán Viktor ünnepi üzenetét, majd előre le nem írt rövid beszédében Széchenyi ’Hunnia’ című művének gondolatai alapján a reálpolitikus, kortársainál sok tekintetben tisztábban látó államférfiról szólt.
      A nagykövet beszéde után ismét egy diák, Jánk Péter szavalta el Illyés Gyula: ’Széchenyi hídja’ című költeményét. Ezt követően Varga Sándor színművész olvasta föl a román miniszterelnök, Viorica Dancila levelét.
     Az ünnepség utolsó szónoka Pataki Csaba, a megyei tanács elnöke volt, aki egyebek mellett a következőket mondta: „Széchenyi tudta: nem a mellveregetéstől válik az ember jó magyarrá, hanem a küzdelem, a folyamatos helytállás, a munka teszi azzá. Széchenyi a legjobb példa arra, hogy miként emelkedik egy nemzet fölé valaki, aki képes beismerni tévedéseit, s bár nem élvez egyetemes rajongást, sőt, sokszor ellenszenvet kiváltó személyiség lévén megosztja követőit, képes arra, hogy utat mutasson nehéz időkben is. Mindaz, amit elődeink maguk mögött hagytak, kötelez bennünket arra, hogy … nem csupán március 15-én, hanem az év minden napján olyan irányban dolgozzunk ezért a vidékért és ezért az országért, amely a magyar és a román közösségnek egyaránt javára válik.”
     A rendezvény zárásaként a politikai pártok, ifjúsági szervezetek, tanintézmények, egyesületek, köztük az Országos Széchenyi Kör képviseletében Kiss László és Czirják Emilia helyezték el a kegyelet koszorúit a szobor körül. A Himnusz eléneklését követően este 7 órakor az ünneplők egy része átvonult a közeli Északi Színházba, ahol átadták a Szatmárnémeti RMDSZ 2018-as Ezüst Tulipán-díjait, köztük posztumusz Sike Lajos újságíró számára.

A Szatmári Friss Újság tudósítását felhasználva: Kiss László

Fazekas Sándor és Veze András nyíregyházi tagtársaink is megtekintették a szobrot: