Az idei évben iskolánk adott otthont a Széchenyi nevet viselő megyei iskolák találkozójának. A rendezvényre Mosonszentmiklósról, Gönyűről, Csornáról, Kapuvárról, Nagycenkről és Sopronból érkeztek diákok kísérőikkel.
Gazdag programban volt részük a meghívott vendégeknek és a helyi diákoknak. Igazgatónő köszöntő szavai után iskolánk tanulói ünnepi műsort adtak elő melyben méltatták – az iskola névadójának, Fertőszéplak szülöttjének – Széchényi Ferenc történelmi érdemeit, szellemi örökségét. Az ünnepélyen jelen volt Marek János a Soproni Tankerületi Központ igazgatója és Rösszer Renáta gazdasági vezető, valamint Kóbor Attila Fertőszéplak község polgármestere. Az ünnepséget követően a résztvevők képviselői Széchényi Ferenc halálának 265. évfordulója alkalmából a megemlékezés virágait helyezték el a helyi Széchényi-kastély emléktáblája előtt. A program dr. Kelemen István történész (Soproni Múzeum) élményszerű történelmi előadásával folytatódott. Ismertette Széchényi Ferenc és családjának életútját, munkásságát sok érdekességgel fűszerezve. Majd a történelmi vetélkedő vette kezdetét, aminek első állomásaként minden iskola bemutatkozott. A továbbiakban a tanulóknak a Széchényiekkel kapcsolatos változatos feladatokkal kellett megbirkózniuk. Minden csapat ügyesen teljesített, de a legkiválóbbak a soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai voltak, így a Széchenyi vándorserleg őrzését egy évre ők érdemelték ki. Mindannyiunk örömére közös fénykép is készült.
Az ebéd alatt feltöltődtek és ismerkedtek egymással a különböző iskolákból szerveződött csapattagok. A tavaszi napsütésben, gyalogosan megismerték a falu főbb nevezetességeit, beszélgettek, élményekkel telve tértek vissza az iskolába. A délutáni programok közt szerepelt Széchényi Ferenc szülőháza, a helyi Mindenszentek templom és a Lámpamúzeum megtekintése. A Széchényi-kastély pincéjében szervetett íjászat mindenki számára maradandó emléket hagyott.
A tartalmas, élményekkel teli nap eredményhirdetéssel zárult. Az előzetesen meghirdetett Széchenyi család portréja című pályamunkák közül első helyezett Elekes Dóra (Fertőszéplak), második helyezett Szabó Maja Róza (Gönyű), harmadik helyezett Hargitai Boróka Hanna (Sopron) és Felfalusi Botond (Csorna). Különdíjban részesültek: Horváth Rozina és Varga Emma (Fertőszéplak), Nagy Zsófia (Csorna), Fülöp Szandra, Kamper Lídia, Lugosi Laura, Pölcz Patrícia, Ragats Nóra, Resch Gabriella, Schey Zsófia, Weninger Zsófia (Nagycenk) és Osztovits Patrícia, Lőrincz Emília (Mosonszentmiklós). A találkozón résztvevő diákok mindegyike egy kis ajándékkal térhetett haza ezután az izgalmas, örömteli teli nap után. Jövőre a Csornai Széchenyi István Általános Iskola várja vendégül a megye „széchenyis” iskoláit.
Rozsits-Princzes Anita felsős munkaközösség-vezető
Vélemény, hozzászólás?