”Pápa Város Képviselőtestületének 2021. novemberi munkaértekezletén született döntés arról, hogy táblát állít Pápa városa Gróf Széchenyi István emlékére, Kerecsényi Zoltánnak, a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) ügyintézőjének a kezdeményezésére. A hiánypótló emlékmű helyének a belvárosi Széchenyi István utcai, ipartestületi székház főhomlokzatát választották. Gróf Széchenyi István alakjának megmintázását Kiss László Zsigmond nyugalmazott református kollégium művésztanára vállalta és teljesítette. Egy hiánypótló, pápai Széchenyi-emlék felállításának a gondolata valójában öt esztendővel ezelőtt, 2017 januárjában, a pápai Jókai Mór Városi Könyvtárban, az Egervölgyi Dezső Széchenyi gyűjteményéből rendezett pápai kiállítás megnyitásakor fogant meg először” – olvashatjuk a PVE Hírlevelében.
2022. október 20-án délelőtt Pápa Város Önkormányzata a pápai Petőfi Városbarát Egylettel közösen avatta fel a bronz Széchenyi reliefet, a Széchenyi István utca 4. szám alatt. Az avatáson részt vett dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás polgármester, Unger Tamás alpolgármester, dr. Nagy Krisztina jegyző, Kerecsényi Zoltán PVE ügyvivő.
Az emléktábla leírása:
Kiss László művésztanár, 2022.
E: A felső kétharmadban, középen ovális keretben Széchenyi szembenéző derékképe díszmagyarban, négy kitüntetéssel. Bal és jobb oldalon Széchenyi idézetekkel.
Bal oldalon: „AKIT MAGYAR-/NAK TEREM-/TETT AZ ÚRISTEN/ÉS NEM FOGTA/PÁRTJÁT NEMZE/TÉNEK-NEM DERÉK/EMBER.”
„MINÉL MAGASABBAN/SZÜLETIK AZ EMBER/MINÉL GAZDAGABB/ÉRTELMESEBB ÉS/FÜGGETLENEBB/ANNÁL/ NAGYOBBAK/KÖTELESSÉGEI/EMBERTÁRSAI/HAZÁJA/IRÁNYÁBAN.”
Jobb oldalon: „AZOKBÓL A KÖVEKBŐL/MELYEK UTUNKBA/GÖRDÜLNEK, EGY/KIS ÜGYESSÉGGEL/LÉPCSŐT ÉPÍTHETÜNK.”
„AKKOR ÉLSZ, HA/MÁSOKÉRT ÉLSZ”
Az alsó harmadban a Lánchíd, alatta: GRÓF/SZÉCHENYI ISTVÁN/1791-1860
A Lánchíd jobb oldali pillérén: KISS L ZS/2021 Öntött bronz, 62×41 cm.
Készült: 2021.
Avatva: 2022. október 20.
Kelecsényi Zoltán az alkalomra emlékérmet készíttetett.
Az érem leírása:
Benkő Tibor, 2022.
Egy oldalas. Stilizált szív közepén 3 sorban Széchenyi idézet: „MINDEN BECSÜLETES SZÍVNEK/ LEGSZENTEBB A HON.” Alatta a HIT-REMÉNY-SZERETET szimbóluma.
Balra: PETŐFI/ VÁROSBARÁT / EGYLET. Jobbra: PÁPA/2022
Üveg, 70 mm.
Záró gondolatok:
Örömet jelent számomra, hogy 2022. október 20-án leleplezték a város első Széchenyi István emlékművét. Külön öröm, hogy pápai művész munkája került a Széchenyi István utca 4. számú ház falára, és az is, hogy készült egy emlékeztető érem az alkalomra.
Eszembe jut Pápán, a mezőgazdasági technikumban töltött négy év, a Textiles sportkörben az atlétikai edzések, Varjas Zsiga bácsi, majd hosszabb szünet következett.
1991-ben a Széchenyi gyűjteményemet bemutathattam a városi könyvtárban, majd még három alkalommal. dr. Hermann István igazgató úr segítségével megjelent három éremkatalógus, egy mini könyv és Nagy Zoltán grafikus, a képeslap felskiccelt vázlat halmazataimból művészi képeslapokat varázsolt. Ezen időben jelent meg könyv Pápa-Zirc közös kiadványként. Köszönöm mindkettőjüknek a segítséget, és szívesen emlékszem a könyvtárban dolgozó segítőkész hölgyekre is.
A közös gondolat, ha közös cselekvésben ölt testet, van értelme a munkának.
Zirc, 2023. január.
Egervölgyi Dezső
2023-07-15 - 19:47
Nekem nagyon tetszik mind a dombormű, mind az emlékplakett! Mindkettő magas művészi színvonalon készült, és komoly mondanivalót tartalmaz. Külön tetszik, hogy az elhatározást milyen gyorsan követte a megvalósulás. Ez az összefogás eredménye! Gratulálok minden közreműködőnek és a művésznek!