A Soproni Széchenyi István Gimnázium igazgatója és a gimnázium Öregdiák Társasága a fenti címmel előadássorozatot szervez, melynek alcíme „Felvilágosító töredékek a világról széchenyista szemmel”. A havonta a gimnázium dísztermében sorra kerülő rendezvény előadói az iskola egykori diákjai. Az első előadó októberben Kubinszkyné dr. Horváth Patrícia volt. Előadásának címe: Kint a vízből – női szerepek egy világbajnok szemével. Novemberben a már Szegeden élő prof. dr. Szalay István a számfogalom kialakulásáról tartott élvezetes előadást. Decemberben a hazai transzplantációról osztja meg gondolatait prof. dr. Langer Róbert. Dr. Németh Ildikó a Sopronban megtörtént boszorkányperekről január 16-án fog beszélni.
Az igazgató, Farkas Gábor szerint a Soproni Széchenyi István Gimnázium a soproni közművelődés, a közérdekű eszmecsere és a párbeszéd helyszíne – ahol minden idősebb és ifjabb érdeklődőt szívesen látnak!
Szalay Csaba
Vélemény, hozzászólás?