Augusztus 23-án 7 órakor indult el a buszunk Nyíregyházáról, a Széchenyi István Szakközépiskola elöl. A kirándulás szervezője, és csoportunk vezetője dr. Fazekas Sándor tagtársunk volt. Sándor útközben sok érdekességet mesélt a helyi nevezetességekről, a tájról, történelmi személyiségekről, a múltról és a jelenről. Lenyűgöző volt történelmi és irodalmi felkészültsége, lelkesedése és szeretete a térség szépségei és az ott élő emberek iránt.

Csengersimánál léptük át a határt, Szinérváralja, Misztótfalu érintésével érkeztünk meg Koltóra, a Teleki Kastélyhoz, ahol Petőfi Sándor 1847. szeptember 9. és október 19. között hitvesével, Szendrey Júliával itt töltötte a mézesheteket, Teleki Sándor gróf vendégeként. A Teleki-Petőfi múzeumot a kastély felújítási munkálatai miatt nem lehetett megnézni, de el tudtuk helyezni koszorúnkat Petőfi Sándor – Szendrey Júlia szobránál a kastély kertjében, majd közösen elmondtuk a Szeptember végén című gyönyörű verset, amelyet a költő Koltón írt, a mézeshetek idején.

Utunk következő állomása Nagybánya volt. Először az Ásványtani Múzeumot néztük meg, majd a Teleki Magyar Házhoz, Teleki Sándor egykori lakóházához mentünk, ahol a gróf életének utolsó éveit töltötte. A Magyar Ház 2002 óta biztosít székházat és otthont a nagybányai magyar egyesületeknek, továbbá számos közművelődési program szervezője-házigazdája. Az épületben állandó Teleki-emlékkiállítás fogadja a látogatókat, a kertben 2007-ben állították fel gróf Teleki Sándor szobrát.

Délután helyi idegenvezetővel tekintettük meg a város nevezetességeit, köztük a Szent István- tornyot, amely a hajdani Szent István templom maradványa. Láttuk a református templom pirosra festett toronysisakját is, amely a nagybányai festők sok képén felfedezhető.

A Gutin-hágón keresztül mentünk Aknasugatagra, ahol a Crystal panzióban volt a szállásunk. A finom vacsora elfogyasztása után fürödtünk a szálloda sós vizű medencéjében.

A következő nap reggelén Barcánfalvára mentünk, ahol megtekintettük az újjáépített ortodox kolostort. A kolostort eredetileg a Dragos család építette, 1738-ban még itt székelt az utolsó ortodox püspök. A területi ortodox templomokkal szemben kifejtett nyomás ellenére a kolostor kitartott 1791-ig, amikor az osztrák állam a kolostor vagyonát elkobozta és az utolsó szerzetesek elhagyták a kolostort. Az új kolostort 1993-ban kezdték el építeni, az épületek fából készültek, a munkát kizárólag barcánfalvi mesteremberek végezték.  A hivatalos ismertető szerint a közösség jelenleg 14 apácából és egy lelki atyából áll.

Továbbindultunk Borsafüredre, libegővel felmentünk 1364 méter magasságig, a Radnai havasok oldalához, ahonnan a panoráma lenyűgözően szép volt.

Nem időzhettünk sokáig, tovább kellett indulnunk Máramarosszigetre, ahol már várt minket a helyi idegenvezető. Az Iza és a Tisza összefolyásánál fekvő Máramarossziget a Magyar Királyság fa- és sóiparának egyik központja volt, nevét onnan kapta, hogy a Tisza, az Iza és a Róna-patak által határolt szigeten fekszik. Idegenvezetőnk sokat mesélt a város történelméről, megmutatta a fontosabb nevezetességeket, köztük az egykori Magyar Királyi Törvényszék épületét, a Vármegye házát, a katolikus és a református templomot, megnéztük a város főterén az egykori Vigadót, a szecessziós stílusban épült leányiskolát, és a Corona Szálló épületét.

A városnézés után visszamentünk Aknasugatagra, a szállásunkra, ahol a vacsora után, még késő éjszakáig borozgattunk, beszélgettünk (a finom borokat köszönjük Veze Andrásnak és Fazekas Sándornak).

Kirándulásunk utolsó napjának reggelén Szaploncára indultunk, ahol megtekintettük a Vidám temetőt és a templomot. A temető sajátos arculatának kialakítása 1935-ben kezdődött, amikor tölgyfa keresztekre Stan Ioan Pătraş mester élet- vagy arcképet kezdett faragni, majd az ún. élénk szaploncai kékkel festette azt meg. Minden fejfa különböző történetet mesél el, a festett képek és a feliratok általában az elhunyt foglalkozását jelenítik meg, de találunk olyanokat is, amelyek az elhalálozás körülményeit mondják el. Sajnos a román nyelvű feliratokat nem értettük, de a festményeket nézegetve is sok minden kiderült az elhunytakról.

A következő úti célunk az Avas-medencében található Kőszegremete volt, ahol koszorút helyeztünk el a Domokos-domb tetején álló Széchenyi István emlékoszlopnál. Az emlékoszlopot 1861-ben, egy évvel a gróf halála után állíttatta a kis falu református magyarsága.

Továbbmentünk Szatmárnémetibe, ahol megtekintettük és koszorút helyeztünk el gróf Széchenyi István 2018. március 15-én felavatott egész alakos szobránál. Úgy gondolom, hogy az egyik legszebb Széchenyi szobrot alkotta meg Deák Árpád nagyváradi szobrászművész. Tisztelettel emlékeztünk néhai Sike Lajos újságíróra is, volt tagtársunkra, aki kezdeményezte a szobor állítását és fáradhatatlanul végezte a szervező, gyűjtő munkát. Sajnos a szobor elkészültét, felavatását már nem érhette meg.

A koszorúzás után Fazekas Sándor megmutatta a város néhány fontos épületét, majd kaptunk egy kis szabadon eltölthető időt. Késő délután indultunk el Nyíregyháza felé. Úgy gondolom, hogy jó hangulatú, tanulságos kirándulás volt.

Siska Tamás