Almássy Lászlóné, Szászfai Valéria, mindannyiunk Vali nénije 1940-ben született Diósgyőrben. A miskolci középiskolás évei után előbb számvitel szakon végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen 1962-ben, majd ugyanott közgazdász – és közgazdasági szakos tanári diplomát is szerzett.

Nagy vágya teljesült, amikor az akkori „KEFE”-be avagy a Nyíregyházi Állami Széchenyi István Közgazdasági Technikum Pénzügyi Tagozatába kerülhetett dolgozni. Tanított gazdasági alapismereteket, könyvvitelt. Továbbképzésekre járt, könyvvitel és statisztika képesítést szerzett levelező tagozaton  1966-ban. Így kezdte tanítani a  statisztikát és a pénzügyi ismereteket is. Osztályfőnöki feladatokra is megbízást kapott, mely egészen nyugdíjba vonulásáig folytatódott.

Kosárlabdaedzésekre járt és lett diákokat versenyekre kísérő tanár illetve pótedző. Természetjáró felelősként vitte  tanulóit kirándulásokra, túrákra. Időközben megtalálta élete párját Almássy László kollégája személyében, akivel szép családi körben nevelték leány – és fiúgyermeküket.

Résztvevője volt a technikumok szakközépiskolává való átalakulásának. Tagja volt a szakmai tananyagok kialakítását végző minisztériumi team-nek. A költségvetési  gazdálkodási és banki terület fő tantárgyait egyedül ő tanította akkoriban.

Részt vett a számítógépes ismeretek oktatásának bevezetésében, a tanirodai rendszer és a világbanki projekt  kialakításában. Hollandiai tanulmányútja után a tanirodai rendszer és gyakorlati oktatásról megjelent tankönyv egyik írója volt.

Negyvenéves szakmai pályája nyugdíjba vonulása után is folytatódott, a szakmai képzésben tanított.

A szakmai feladatokon kívül mindig fontos volt számára a közösségépítés, a hagyományok ápolása. Ezért vállalta el az Almássy Alapítvány kuratóriumi tagságát, az Országos Széchenyi Körben a Szabolcsi Csoport segítését valamint elnökségi tagságát. Ily módon kívánt hozzájárulni munkahelye hírnevének öregbítéséhez.

Munkájának elismeréseként megkapta a tantestület legnagyobb elismerését, a Széchenyi Emlékérmet. Igazi közösségi ember volt. Kollégáival tartotta a kapcsolatot nyugdíjba vonulása után is, szeretett munkahelyére rendszeresen visszajárt, szívesen beszélgetett régi és új tantestületi tagokkal.

A kultúra iránt érdeklődő, hangversenyekre és kiállításokra szívesen járó, rendkívül aktív ember volt. Nyitott volt az újra, a korszerű dolgok megismerésére. Mindenki felé odafigyelő, gondoskodó ember volt. A határon túli csángó gyerekek keresztanyaságát is örömmel vállalta. Idős korában is szívesen törődött családjával és barátainak tekintett nyugdíjas munkatársaival is.

A róla megmaradó legemlékezetesebb kép az, ahogy hátizsákjával a hátán  érkezik és távozik vagy éppen  elindul valahová .

Szeretett kollegánk, aki sokat utazott, nyüzsgött, jött – ment és szinte folyton úton volt, mindenki Vali nénije, most egy másik útra indult el …