Hírlevél
2018/1
Beszámoló a 2017-es év eseményeiről
Január a pályázatok hónapja, a működésre nyertünk 700 000 Ft-ot, ami az előző évhez képest kisebb összeg, de az emlékév elmúlt, így várható volt a csökkenés. Pályáztunk a Széchenyi Házhoz Megy programmal is, de erre már nem kaptunk pénzt. Támogatta munkánkat Nagycenk Önkormányzata is, segítségükkel tudjuk szervezni a Széchenyi Akadémiát minden évben.
Februárban sikeresen elszámoltunk az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott 3000 000 Ft-os támogatásról, amit a „A Mi Széchenyink” elnevezésű, a Kárpát-medence magyar diákjainak kiírt vetélkedőre kaptuk.
Február 4-én elnökségi ülést tartottunk.
Februárban a Budapesti Tagcsoport szervezésében, az MTA Könyvtárában megtekintettük a Vörösmarty kiállítást.
Szegeden Tábory Jánosné tartott előadást Útkeresés Széchenyi István életében címmel.
Márciusban a Nemzeti Múzeumban vettünk részt egy különleges múzeumlátogatáson, 100 év 100 percben – ez volt a program címe.
Szegeden Sikula Gyulát hallgatták az érdeklődők, Babits Mihály: Széchenyi magyarságtudata címmel tartott előadást.
A Szabolcsi Tagcsoport tagjai március 15-én, a hagyományokat követve, Köszegremetére, a Széchenyi Emlékoszlophoz kerékpároztak.
Április 7-én délután Budapesten, 8-án Szegeden, Zircen, Bécsben, Nagycenken koszorúztunk.
A Kossuth Szövetséggel közösen megrendeztük a diákok szónoklat versenyét Kazy Zsámbok Gizella szervezésében.
Április 8-án Közgyűlést tartottunk Budapesten, a Párbeszédek Házában.
Április 10-én Emléktáblát helyeztünk el Pozsonyban.
Április 20-23 közt Széchenyi Akadémiát tartottunk Nagycenken, a Széchenyi István Emlékmúzeumban. Az idei témánk: Kultúrák hatása Széchenyi korában és napjainkban. Előadók voltak: Aczél Eszter (Nemzeti Múzeum): a XIX század öltözködési szokási, Huiber Edit (Széchenyi István Emlékmúzeum): lósport, lótartás, Kalász Gyula (történész, tanár): Mit tanítunk az iskolákban a reformkorról és Széchenyiről, Messik Miklós (MEVE elnöke): Széchenyi Keleti utazásai, Horváth Attila (történész, alkotmánybíró): Széchenyi liberalizmusa. Megtekintettük és véleményeztük Széchenyi napjai című kiállítást.
Találkoztunk a helyi civilszervezet képviselőivel egy kellemes borkóstolással egybekötött ismerkedési esten.
Május 5-én Visegrádon mutattuk be a Művész Csoport által készített vándorkiállításunkat, s Papp Éva előadását is meghallgatták az érdeklődők. A művelődési házban egész hónapban láthatták a kiállítást.
A Budapesti Tagcsoport Feszty Árpád életét és munkásságát bemutató kiállítást tekintette meg.
Szegeden Kormányos András előadása Széchenyi István könyvtáráról szólt.
Júniusban Szegeden a Vasúttörténeti Alapítvánnyal közös rendezvényen Papp Éva mutatta be Széchenyi közlekedési terveit, majd a tagok megtekintették Nagy József elnök vezetésével az alapítvány gyűjteményét.
A Szegedi Tagcsoport Kistelekre látogatott, ahol megkoszorúzták Széchenyi emléktábláját.
A nyár legizgalmasabb eseménye a Kárpátaljára szervezett kirándulás volt, július 13-17 között.
A nyári szünet után szeptember a megemlékezések és koszorúzások hónapja volt. Bécsben, Nagycenken, Budapesten, Zircen helyeztük el a megemlékezés virágait.
Szegeden szeptember 21-én a Városháza dísztermében tartották a Széchenyi Emlékév záróünnepségét. Először dr. Peyach István tartott előadást Széchenyi hatása korára és kortársaira címmel. Ezután Papp Éva átadta a városnak gróf Széchenyi István szegedi díszpolgári oklevelének másolatát. A város nevében Kozma József, a Kulturális Bizottság elnöke köszönte meg az ajándékot, és méltatta a Kör munkáját. Ezt koszorúzás követte, majd a Fogadalmi templomban Gyulay Endre ny. püspök úr celebrált misét Széchenyi emlékére. Másnap, a nyári szünet utáni első közgyűlésen, dr. Botka László polgármester bemutatta a képviselőknek a Széchenyi Kör ajándékát.
Szeptember végén a Széchenyi Társaság és Perkovátz ház meghívására 4 fő képviselte a Széchenyi Kört a Nemzettudat és nemzeti identitás című érdekes soproni konferencián. Örömmel találkoztunk felvidéki és vajdasági ismerőseinkkel és lehetőség volt a kapcsolatok erősítésére.
A vándorkiállításunkat ebben a hónapban Nyíregyházán tekinthették meg, majd október 8-án Zalaszentgrótra vittük a művelődési házba, ahonnan Dunaszigetre és Sopronba vándorolt. A helyszíneken előadásokkal nyitották meg a kiállítást.
Októberben Szegeden Széchenyi és Wesselényi barátságáról tartott előadást Papp Éva. Novemberben szegedi tagunk: dr. Veres Ferenc közgazdász mutatta be Széchenyi Hitel című művét.
A Budapesti Tagcsoport az Országos Széchényi Könyvtár által rendezett Arany János kiállítás megtekintésével zárta az évet.
Októberben Zalaszentgróton a Széchenyi utcában a helyi csoportunk fát ültetett Széchenyi István emlékére.
A legaktívabb csoportunk a szegedi, akik igen jó kapcsolatokat építettek ki a helyi civil szervezetekkel, így előadásaikat nemcsak a kör tagjai hallgatják. Ennek eredménye az is, hogy Somogyi Könyvtár tagjai kirándultak Nagycenkre, melynek szervezését Papp Éva vállalta és a résztvevők véleménye alapján sikeresen megvalósította.
A többi csoport munkájáról is boldogan beszámolnék, de erről értesítést kellene kapnom. Tudom, hogy voltak rendezvények Szabolcsban, Sopronban, Zalában, Püspökladányban, Széchenyi nevét viselő iskolákban Budapesten és az ország több pontján, de a konkrétumokat nem tudom.
2017 örömteli eseménye volt, hogy Egervölgy Dezső könyvét vehettük kezünkben. Gondolom, mindenkinek az érmek jutnak az eszébe, de ez a könyv sokkal több, mint egy szakszerűen összeállított katalógus. A Széchenyi családról, ősökről és utódokról is szól, és arra keresi a választ mi az az erős kapocs, ami 40 éven keresztül Széchenyi István bűvöletében tartotta. A mának szóló feladatokat a könyv utószavában fogalmazta meg. A szép kivitelű könyvben Széchenyi István írásaiból olvashatunk jól ismert és sokak számára új idézeteket, gondolatokat. A könyv megrendelhető, ára: 1000 Ft. A postaköltség meghaladja a könyv árát, így aki szeretne rendelni, kérem írjon az elérhetőségeim egyikére és a közös rendezvényekre – közgyűlés, akadémia – elhozzuk Zircről.
Kérem a tagokat, csoportvezetőket, hogy a közgyűlésen egészítsék ki a beszámolót!
2017-ben az adó 1%-ból 82105 Ft érkezett a számlánkra. Nagyon nagy szükségünk van erre az adományra, mert a pályázatok eredményessége mindig bizonytalan. Kérem, hogy az Országos Széchenyi Kört jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést. Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08
Tervek 2018-ra
Januárban pályázatokat adtunk be Nemzeti Együttműködési Alaphoz. Működési költségeinkhez, illetve a szakmai pályázaton a sok éve tervezett Széchenyi Kör történetét bemutató könyv elkészítéséhez kértünk anyagi támogatást. Évek óta szeretnénk ezt megvalósítani, de támogatók nélkül nincs erre lehetőségünk.
Széchenyi Akadémiát március 15-18. közt tarjuk Széchenyi márciusa címmel. Két főbb téma köré csoportosítjuk az előadásokat: az egyik sorozat a rendezvény címéhez kapcsolódva Széchenyi 1848 eseményeiben betöltött szerepéről fog szólni. Március 16-án Pozsonyba kirándulunk, megtekintjük a tavaly április 10-én felavatott Széchenyi Emléktáblát, majd Széchenyi nyomát követve felkeressük azokat a helyeket, amelyek fontosak voltak életében, illetve a 48-as események színhelyeiként váltak ismertté.
A másik témakör az irodalom lesz: kik voltak Széchenyi kedvenc írói, költői. Arról is szeretnénk beszélgetni, hogy mi a jelentősége napjainkban az olvasásnak, mit és mennyit olvasunk. Ehhez kapcsolódva előadást tervezünk a megváltozott olvasási szokásokról.
Budapesten a koszorúzást április 9-én (hétfőn) tartjuk a Széchenyi téren, 16 órai kezdettel. Sajnos kicsi az esélye, hogy vasárnap kellő létszámmal vegyünk részt a megemlékezésen.
Közgyűlésünk május 12-én Budapesten lesz, az éves beszámoló mellett a további terveinket is ismertetjük. Közgyűlés helyszínéről és a délutáni programról később küldünk értesítést.
Eredeti tervünk szerint Zalaszentgróton lett volna a közgyűlés, szállásgondok miatt változtattunk a programon. Június végére kirándulást szervezünk, melynek keretében Lendvára és környékére látogatnánk. A kirándulás részleteit a tavaszi hírlevélben küldjük.
A vándorkiállításunkat januárban Nagycenken az iskolában lehetett megtekinteni, majd Kapuvárra került. Február közepétől Budapesten folytatja útját, először az Újbudai Széchenyi István Gimnáziumban mutatjuk be, majd Kőbányára, Zuglóba visszük. Természetesen minden érdeklődő igényét próbáljuk teljesíteni, általában 1-2 hétig van egy-egy helyszínen. Várjuk a jelentkezéseket az ország minden pontjáról. A kiállítás könnyen szállítható egy személygépkocsival, s igény szerint előadót is tudunk biztosítani. Ebben az évben is folytatjuk a Széchenyi Házhoz Megy elnevezésű előadássorozatot, várjuk a tagcsoportok és egyéb civil szerveztek jelentkezéseit.
Papp Éva, a Szegedi Tagcsoport vezetője, elküldte az idei programot, minden hónap második szerdáján 17 órai kezdettel tartják összejöveteleiket a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tudástár termében.
A Budapesti Tagcsoport továbbra is érdekes helyszínek, események meglátogatását tervezi, a konkrét programok szervezése folyamatban van.
Ebben az évben Nagycenken megkezdik a Széchenyi István Emlékmúzeum és a kastély teljes felújítását. A tervek szerint a múzeumot bezárják és a kastély minden részét szakaszosan kiürítik. A múzeum vezetője jelezte, hogy nekünk is költözni kell, ami a 40 év alatt felhalmozott iratok, dokumentumok átnézését, selejtezését is jelenti.
Péchy Mária
elnök
Vélemény, hozzászólás?