A kör megjelent tagjait és a vendégeket Sass Ferencné Gyöngyi a helyi kör vezetője üdvözölte.

A könyv bevezető gondolataiban az alábbiakat írta:

„25 év egy negyedszázad, egy ember életében hosszú idő. Ennyi idő telt el, azóta, amikor 1988-ban beszélgetések során néhányan elhatároztuk, hogy kísérletet teszünk Püspökladányban az Országos Széchenyi Szövetség helyi tagozatásnak megalakítására.

Egy gondolkozásúak lévén ugyanazt éreztük a haza, a nemzet, a jövő szavak hallatán. Úgy véltük, hogy a magunk szerény eszközeivel próbáljunk meg tenni valamit az évtizedek során erősen megtépázott hazaszeretet, nagyjaink megbecsülése, nemzeti érzéseink felélesztése terén. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében indult el a Széchenyi Kör szervezése.

Visszatekintve az elmúlt időre, szeretnék beszámolni arról, mit sikerült megvalósítani elképzeléseinkből. Nem minden eseményt sorolok fel. Igyekszem az évenkénti programokból az ismétlődők mellett egy-egy nevezetesebb alkalmat, történést kiemelni.”

A rendezvénynek helyszínt adó Karacs Ferenc Múzeum igazgatója méltatta kör munkáját.

Néhány gondolat Kiss Istvánné könyvet ajánló soraiból:

„Aki ezt a kis művet kezedbe veszed, nagy örömmel és figyelemmel tedd azt! Sok-sok lelkes, becsületes ember, püspökladányi polgár ereje, hite hatja át az elmúlt 25 évet. A folyamat töretlenül tartott az elmúlt évtizedekben. Több-kevesebb sikerrel, de mindig dolgoztunk. Erről szólnak a könyv lapjai, az egyes évek történéseinek bemutatásai.

Köszönet illeti vezetőnket, Sass Ferencné Szalay Gyöngyike munkáját, aki mindig összefogta, összetartotta kis közösségét, tartotta a kapcsolatot a nagycenki központtal.”

A csoport egyik alapító tagja Tőkéné Nagy Ilona tanárnő emlékezett a közös munkájukra, a nyári olvasótáborokra, a versenyekre, vetélkedőkre kiállításokra. Nagyon sokat jelentett a diákoknak, hogy olyan fogalmazások írásával versenyeztek: mit jelent számomra a haza, a szeretet, a szabadság.

Vrancsik Zsófia 2005-ben nyolcadikos korában így fogalmazta meg gondolatait:

„ Életem röpke 14 éve alatt vajon számomra milyen élményt jelent a haza szeretete? Először is az anyanyelv szeretetét: a magyar nyelvet, amin édesanyám mesélt nekem a gyermekkoráról. Mindig szívesen hallgattam történeteit a régi játékokról, ünnepekről, szokásokról. Apával felváltva tanítgatták nekem ezt a szép nyelvet. Hogy milyen szép az anyanyelvem, ezt igazán külföldön érzem. Alig várom, hogy valaki magyarul szóljon hozzám és rámosolygok egy idegenre is, ha magyar.

Szeretem-e a hazámat? igen, szeretem

Ha meglátom az országhatár piros csíkját..

Ha a megyehatár táblán Hajdú-Bihar neve van…

Ha Püspökladány város nevét olvasom, megdobban a szívem.

Itt születtem, ez a szülővárosom. Szeretem a házat, ahol lakom, a ház-haza szinte ugyanabból a szóból származik.” (részlet)

Sok-sok tábort szerveztek Püspökladányban, s a táborozók bejárták és megismerték a környék és a távolabbi vidékek nevezetességeit.  Eljutottak a nagycenki, soproni, véneki olvasótáborokba is.

Az itt szerzett élményeiről többek közt Boruzs Anikó is beszámol:

„Világ életemben normális diák voltam, aki évközben a társai miatt szeretett iskolába járni, utált dolgozatot írni, és epedve várta a vakációt. 14 éves koromtól azonban az átlagos szünidőváráshoz egy új vágyakozás csatlakozott, alig vártam, hogy kezdődjön végre a Széchenyi-tábor.

Nincs elég idő és hely, hogy elmeséljem minden élményemet, nincsenek szavak, amikkel megfogalmazhatnám, hogy mi mindent kaptam ettől a tábortól. Nem tudom elmesélni az összes bátorságtúra riadalmát. Nem tudom leírni Karesz egyedi táborvezetői stílusát, vagy bemutatni Antal Erzsi kézműves foglalkozásainak felszabadult alkotói légkörét, vagy feltárni Kati, Tamás vagy Csilla kiscsoportos foglalkozásainak nagy felismeréseit. Sokat kaptam. Sokat tanultam önmagamról, példát kaptam emberségből. Olyan bizalmi légkör, olyan meghittség volt ezekben a táborokban, amit sehol máshol nem tapasztaltam. Több, mint tíz évig visszajártam a táborba, eleinte lakóként, aztán csoportvezetőként. Csak remélni tudom, hogy ebből a láthatatlan összetartó, valamint ember- és lélekformáló erőből sikerült valamit átadnom azoknak, akikkel már mi foglalkoztunk. Én biztosan nem lennék az, aki vagyok, ha évről-évre nem kapok ennyi mindent a Széchenyi-olvasótábortól.” (részlet)

Szalay Emőke, mint „kívülálló” mutatta be a könyvet, egy-egy számára is érdekes és magkapó részletet idézve.

Márkus Gábor alpolgármester méltatta a kör tevékenységét. A polgármesteri hivatal és a kör számtalan közös rendezvény szervezője volt, támogatta a kör a város szépítésére tett intézkedéseket, kezdeményezői voltak emlékhelyek kialakításának. A jó kapcsolat alapja az azonos gondolkodáson túl, Arnóth Sándor a sajnos tragikusan korán távozott polgármester, aki a kör alapító tagjai is volt.

Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke megköszönte a csoport 25 éves munkáját, és reményét fejezte ki, hogy tevékenységüket töretlen lendülettel fogják folytatni. A könyvbe írt ajánló sorokat idézve ismerte el érdemeiket:

„…munkálni nagyban, s ha nem lehet, munkálni kicsiben, de munkálni mindig; másban csak akkor keresni elmaradást, mikor már rajtunk nem múlt, mindenek fölött kötelességet teljesíteni, ha más nem teljesíti is.”  (Széchenyi István: Adó és két garas)

Széchenyi István gondolatai jutnak eszembe, mikor annak a megtisztelő felkérésnek próbálok eleget tenni, hogy ajánló sorokat írjak a könyv leendő olvasóinak. Olvasgatva a még piszkozatban levő írásokat, meggyőződésem, hogy a püspökladányi köri tagok híven követték a „Legnagyobb Magyar” tanítását. Tették a dolgukat önzetlenül környezetük gazdagítására, a fiatalok épülésére, maguk és sokak örömére. Baráti csapattá formálódva szellemi, kulturális és tárgyi értékeket hoztak létre szebbé téve a hétköznapokat, a városukat. Vezetőjük segítségével a semmiből, saját ötleteikkel, munkájukkal csodákat varázsoltak.

Az elmúlt huszonöt év történését mutatja be ez a könyv, a gyökereket, hogy a szülőktől örökölt hagyomány, eszmeiség hogyan folytatódik, milyen sok múlik egy-egy ember hitén, elköteleződésén, hogyan lehet hegyeket megmozgatni, mennyire igaz a kör „jelmondata egynek minden nehéz soknak semmi sem lehetetlen”. A könyv bíztatást ad mindenkinek, érdemes tevékenykedni, hiszen az álmok megvalósíthatók, s ezt bizonyítják a visszaemlékezések is.

Az összejövetel beszélgetéssel a szép emlékek felidézésével zárult.

Aki szeretné megismerni a püspökladányi kör munkáját és szívesen olvasgatná a könyvet forduljon Sass Ferencnéhez Cím: 4150 Püspökladány Árpád u. 3/1