Varnyú Ilona a délvidéki magyarság anyanyelvének ápolása, kultúrájának és identitásának megőrzése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként vehette át március 14-én a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét Magyarország szabadkai főkonzuljától, Korsós Tamástól.

Ennyi a rövid hír, amelyről a napokban értesültem, Délvidéken járva Óbecsén találkoztam Ilonával. Ismeretségünk 1990-re nyúlik vissza, mikor meghirdettük Széchenyi István születésének 200. évfordulójára a középiskolások Kortársunk Széchenyi versenyét. Ilona szervezte a délvidéki tanulókat, bíztatta dolgozatok megírására diákjait. Legelőször egyik nagyon tehetséges tanítványára figyeltem fel a Pécsen tartott elődöntőn, Raffay Endrére, aki jelenleg művészettörténészként dolgozik. Tanítványain keresztül találkoztunk, mindenki ódákat mesélt tanárnőjükről, ezért nagyon örültem, hogy elkísérte diákjait a soproni olvasótáborba, s így személyesen is megismerhettem. Már akkor kiderült, mindenkinek ilyen magyar tanárt kívánnék, szakmaszeretete minden mondtában érződött, tudása lenyűgözött. Diákjait magas követelmények elé állította, de mindig mellettük állt. Határozottsága a biztos tudásból, meggyőződéséből, hitéből fakadt. Az igazi értékeket képviselte, soha nem hátrált meg, nehézségeket mindig legyőzte, s erre nevelte gyermekeit, tanítványait. Hűséges szeretett anyanyelvéhez, városához és annak múltjához, értékeihez. Hűségét tettekkel bizonyította, 1989-től kezdve hozta diákjait az Édes Anyanyelvünk versenyekre, ahonnét a legritkább esetben tértek haza díjak, elismerő oklevelek nélkül.  Két alakalommal 1999-ben és 2012-ben Kazinczy díjjal ismerték el munkásságát. Minden lehetőséget megragadott, hogy diákjai magyarságtudatát erősítse, így különböző történelmi, kultúrtörténeti vetélkedőkön is indultak, természetesen a kör által minden évben meghirdetett versenyeken is. Nemcsak indultak, sikeresen szerepeltek, 1996-ban 24 délvidéki diák, zömében Becséről és környékéről vett részt a soproni táborunkban. 1997-ben Becsén rendeztük meg a kör Ifjúsági Szárnyának találkozóját. Ilonának köszönhetően közel 40 gyerek utazhatott a Vaskapuhoz, járhatott Újvidéken, láthatta Szendrő, és Galambóc erődítményeit, de az aracsi pusztatemplom megtekintés is csodálatos élmény volt.  Ma is látható az a Széchenyi emlékkő a templom kertjében, és hársfánk, amit akkor ültettünk a Kárpát-medence különböző pontjáról hozott földbe. Diákjai –  Gálicz Marika, Rick Gábor – éveken keresztül elnökei, vagy elnökségi tagjai voltak az ifjúsági szárnynak.

Egyre többször kaptunk híreket arról, hogy a délvidéki versenyeken is jól szerepeltek. Többször Becse volt a döntők színhelye Ilona pedig a verseny szervezője, gazdája. 200-2006-ig mindig Óbecsén volt az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny vajdasági döntője, s ezt is Ilona szervezte. 18 éven keresztül a KMV szervezőbizottságának vezetőjeként számtalan kulturális rendezvény szervezése kötődik hozzá.

Ilona a VMDP alapító tagjaként 1992 óta a közéletben is aktívan részt vett, nyolc éven keresztül az óbecsei önkormányzat oktatással és művelődéssel megbízott tanácstagja, jelenleg polgármester tanácsadója.  Az ő érdeme, kitartó munkájának eredménye két emléktábla, az egyiket Bori Imre akadémikus szülőházán, Bácsföldváron, a másikat Becsén az önkormányzat épületében láthatjuk. Az utóbbit Thán Károly születésének 175. évfordulóján helyezték el. Sokat dolgozott a Thán Károly emlékház felújításáért.

Szinte lehetetlen leírni szerteágazó tevékenységét, ami az órákon következetesen kijavított minden egyes nyelvhelyességi hibától, a számtalan dolgozat javításán keresztül a széles rétegnek nyújtott kulturális események megszervezéséig tart. És mindig, mindenre volt ideje!

Mikor megkérdezték Tőle, hogy mire a legbüszkébb a sok tevékenység közül, azt válaszolta a diákjai tanulmányi, szakmai sikerére. Tanári pályát hivatásnak tekintette, s legnagyobb elismerésnek, hogy tanítványai megértették az anyanyelv tisztaságának megőrzése mennyire fontos, s ezen a nyelven is lehet és kell tanulni, és lehet boldogulni megtartva gyökereiket. Az eredményt mutatja, hogy volt tanítványai között vannak főiskolai, egyetemi tanárok, színészek, újságírók, államtitkár és Óbecsén a gimnáziumban Cseri Ágnes, volt tanítványa oktatja a következő generációt. Ez az identitás tudat támasz, kapocs a szülőföldhöz, akkor is, ha már nem itt laknak.

A családon belül fia, lánya is folytatja édesanyja munkáját, s gondolom a négy unoka se lesz hűtlen az anyanyelvéhez. A díjátadó ünnepségen a család is ott volt, mert Ilona szerint ők is segítették munkáját azzal, hogy Gáborral az élen mindig mellette álltak, biztos hátteret adva, s így megvalósulhatott Ilona hitvallása: ”Úgy tanítottam diákjaimat, ahogyan Kányádi Sándor Apáczai című versének végén megfogalmazza: egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv”

Az Országos Széchenyi Kör tagsága nevében is gratulálok, s örülök, hogy sokszor lehettünk együtt – 2012-ben fogadtad a Délvidéken kalandozó csapatunkat – munkánkat támogattad és remélem, még sok közös tervünk valósulhat meg. Az Isten áldását kérem Rád és családodra.

Péchy Mária