Az Országos Széchenyi Kör XVI. közgyűlése
Zalaszentgrót, 2013. július 6.
Péchy Mária, az Országos Széchenyi Kör elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntötte Baracskai József zalaszentgróti polgármestert, Csorba János nagycenki polgármestert, Buglevich Attila nagycenki alpolgármestert és Buday Miklóst, a Széchenyi Alap Kuratóriumának elnökét és a Széchenyi Társaság elnökségi tagját.
A Himnusz eléneklése után Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere, országgyűlési képviselő üdvözölte a közgyűlés résztvevőit.
Szalay Csaba a vendéglátók nevében azt kívánta a résztvevőknek, hogy érezzék jól magukat Zala szívében, a Széchenyiek egykori birtokán.
Takács Anna, a zalaszentgróti Deák Ferenc Gimnázium 10. osztályos tanulója Szathmáry István: Széchenyihez című versét mondta el.
Kintli Dóra, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós 11. osztályos tanuló felolvasta a tudományos diákköri pályázaton I. díjat nyert dolgozatát, melynek címe: Széchenyi István zalai kapcsolatai.
Péchy Mária, az Országos Széchenyi Kör elnökének beszámolója
Az elnökség beszámolási kötelezettsége a legutolsó közgyűlés óta eltelt időszakra vonatkozik, de volt két rendkívüli közgyűlés 2012. március 30-án és 2013. április 8-án, illetve több hírlevelet küldtünk a tagságnak, ahol részletesen beszámoltunk az elnökség által szervezett programokról. Ennek fényében csak a legfontosabbakat említem meg elsősorban a jegyzőkönyv számára, illetve azokról az eredményekről és gondokról számolok be, amelyek ismerete nélkül nehéz a jövőt szervezni.
Időrendi sorrendben:
2011 júliusában sikeres és jó hangulatú közgyűlésünk volt Szatmárnémetiben, köszönet a szervező Sike Lajosnak és barátainak. Külön öröm volt számunkra, hogy Kőszegremetén koszorúzhattunk a legrégebbi Széchenyi emlékoszlopnál.
2011 szeptemberében Széchenyi István születésének 220. évfordulójára emlékeztünk Nagycenken és Bécsben.
2012 februárjában sajnos elmaradt a Széchenyi Akadémia, mivel a kastélyszálló csődbe ment.
2012. július 5-9-ig 60-an jártunk Széchenyi nyomában a Vaskapunál, találkoztunk a Kör becsei csoportjával, és ismerkedtünk a vidék látványosságaival.
2012-ben elkezdtük az évkönyvhöz szükséges anyagok gyűjtését és szerkesztését. A Logod Bt. és főleg Buday Miklós segítségével rendezett formában a könyv anyaga gépre került. A képeket és videókat még gyűjtjük, egy-két kiegészítésre, bővítésre szükség van. Sajnos két év alatt egyetlen pályázattal sem tudtuk a könyv kiadásához szükséges anyagi hátteret megteremteni. Természetesen nem mondtunk le a megjelentetésről, de ehhez szponzorokra van szükségünk, ebben kérem a tagok javaslatait, segítését, támogatását. Akik sokat dolgoztak: Almássy Lászlóné, Péchy Mária, Stégerné Tusa Cecília, Buday Miklós, Siska Tamás.
2012. szeptember 21-én emlékeztünk a Kör hivatalos megalakulásának 30. évfordulójára. A háromnapos összejövetelt egy kiállítással nyitottuk meg a nagycenki múzeumban. A kiállítás megvalósítását segítették: Almássy Lászlóné, Busch Beatrix, Huibert Edit, Kazy Zsámbok Gizella, Péchy Mária, Péli Mihályné, Bugledich Attila, Siska Tamás, Szentkuti Károly, Tóth Imre, és köszönet illeti a múzeum dolgozóit is. Az összejövetel második napján konferenciát tartottunk. Velkei Ferenc Széchenyi István kevésbé ismert műve, a Hunnia bemutatásával Széchenyi nemzetpolitikájáról tartott igen színvonalas előadást, Szentkuti Károly a Kör 30 évére emlékezett. Egervölgyi Dezső saját készítésű oklevelekkel lepte meg a jelenlevőket, illetve az alapító tagokat. A tagok részt vettek a falunap rendezvényein, majd a harmadik napon kisebb kirándulást tettünk, megkoszorúztuk első elnökünk, Csigó Ernő sopronkövesdi sírját, és az összejövetelt Környei Attila soproni sírjánál fejeztük be. A három napos rendezvényt a Nagycenki Önkormányzat által kiírt pályázaton nyert 150.000 Ft-os összegből szerveztük. Külön köszönet azért a segítségért, melyet Csorba János polgármester és Bugledich Attila alpolgármester urak nyújtottak a kiállítás megvalósításához.
2013. április 8-án tartottuk rendkívüli közgyűlésünket, ahol a jelenlevők elfogadták a közhasznúsági beszámolót. A sokéves hagyománynak megfelelően Széchenyi életével, munkásságával kapcsolatos előadás hangzott el. Idén Papp Éva tagtársunk a selyemrül és a pálinkárul tartott igen színes, érdekes előadást. Az összejövetelt a Széchenyi szobornál tartott koszorúzással zártuk, a megemlékező beszédet Sajó Andrea, az Országos Széchenyi Könyvtár igazgatója mondta.
Április 10-14 között tartottuk a Széchenyi Akadémiát Nagycenken. A kastélyszálló nem üzemelt, ezért Fertőbozon panzióban laktunk, de az előadásokat a múzeumban tartottuk. Idei témánk az innováció volt. Sokan a cím hallatán megijedtek, és nagyon távolinak érezték ezt Széchenyitől, pedig ahogy dr. Horváth Attila előadásban bemutatta, Ő volt kora legnagyobb újítója. A nyitó előadásában dr. Cserháti László arról beszélt, hogy mit üzen a legnagyobb magyar a 21. század emberének. Előadásokat hallottak a jelenlevők a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala munkatársaitól, dr Gács János a találmányok sorsáról, míg dr Zábori Zoltán a vasút jövőjéről beszélt. Nagy sikere volt Szauter Ferenc előadásának, mely az autóiparban bekövetkező változásokat mutatta be, és azt a folyamatot, amely segítségével a fiatalokat a kutatás, az értékteremtés irányába terelik a Széchenyi István Egyetemen. Ezt tartja nagyobb értéknek, mint az elért díjakat, amit napelemes autókkal szereztek.
Szentkuti Károly a korszerű kiállítás létrehozását mutatta be a Gyurkovics emlékszoba elkészítésével, majd az íróról és az emberről szóló film megtekintése szerepelt a programban. Kő András író A cenki István-nap című könyve megszületését vázolta. Egy új kapcsolattartási lehetőséget, a Széchenyi Fórum hírportált mutatta be a Széchenyi tisztelőknek Buday Miklós. Az akadémia résztvevői soproni látogatásukon új, kevésbé ismert helyszíneket kerestek fel Reinhoffer Zsuzsanna tagtársunk segítségével, s itt volt lehetőségünk egy újfajta innovációról hallani: Perkovátz Tamás vállalkozó a soproni kékfrankost, mint helyi fizetőeszközt mutatta be.
Az Akadémia előadási nyitottak minden érdeklődő számára, sajnos ezt minden igyekezetünk ellenére a környéken élő tagok közül kevesen veszik igénybe. Két előadásra volt nagyobb számú érdeklődő: Ormos Balázs a Lovarda és a kastélyszálló jövőjéről, konkrét elképzelésekről számolt be, majd Csorba Lászlónak, a Nemzeti Múzeum és a nagycenki Emlékhely igazgatójának előadására került sor.
Az Akadémia anyagi hátterének biztosításához a nagycenki önkormányzat által kiírt pályázaton nyert 140.000 Ft-os támogatás komoly segítséget jelentett.
2013-as év komoly rendezvénye a közgyűlésünk, melyet a tagság kérésének megfelelően kétnapos programmal bővítettünk. A szervezés munkáját Szalay Csaba tagtársunk végezte, köszönet érte.
Külön kell szólni a Széchenyi Emlékmúzeum sorsáról:
2012 őszén kiderült, hogy a kormány tervei szerint a helyi múzeumok az önkormányzatokhoz kerülnek, megszűnnek a megyei múzeumok, tehát a Soproni Múzeum fennhatóság alól kikerül nagycenki múzeum. A helyi önkormányzat úgy döntött, hogy vállalná a Széchenyi István Emlékmúzeum fenntartását, erről tárgyalt a Kör elnökségével. Az elnökség rendkívüli ülésén határozatot hozott arról, hogy támogatja az önkormányzat elképzeléseit. Szentkuti Károly szakmai segítséget nyújtott a pályázat összeállításához, de a kormány döntése értelmében a Nemzeti Múzeum filiáléja lett. December második hetében Csorba László igazgató úr fogadta a Széchenyi Kör elnökét és alelnökét. Megbeszéltük a múzeum helyzetét, a leépítések szomorú következményeit. Felhívtuk a figyelmét a Kör tevékenységére, és felajánlottuk segítségünket, támogatásunkat.
2013 januárjában átvette a kormányhivatal a múzeumot március 31-ig. A Soproni Múzeum elvitte a leltárában levő anyagokat. Csorba László igazgató úr Takácsné Verő Máriát bízta meg az átvétel és napi ügyek intézésével. Április 1-től az Emlékmúzeumot hivatalosan átvette a Nemzeti Múzeum, ekkor már Csorba László új vezető személyében gondolkozott, s felkérte Varga Kálmánt az új filiálé irányítására. Április végén kinevezte, majd egy hét múlva felmentette megbízása alól. Jelenleg Aczél Esztert jelölték erre a feladatra, akivel felvettem a kapcsolatot.
A Számvizsgáló Bizottság jelentése
A számvizsgáló bizottság elnöke nem tudott elmenni a közgyűlésre, írásban nyújtotta be a Bizottság jelentését, amelyet Péchy Mária ismertetett.
Tisztelt Közgyűlés!
2012. január 1-vel új civil törvény lépett hatályba. A törvény változást hozott a Széchenyi Kör életében a számviteli előírások területén is. Az eddigi naplófőkönyvi könyvelés helyett át kellett térni a kettős könyvvitelre. Ez nem ment zökkenőmentesen. Idő kellett új könyvelő szerződtetésére, a könyvelési anyag átadására. Az elnökség Kovács Lajosnét bízta meg ezzel a feladattal.
A számvizsgáló Bizottság ellenőrizte a kettős könyvvitelt vezető szervezetek egyszerűsített beszámolóját.
Tételesen megnéztük a bevételi és kiadási bizonylatokat.
Az egyesület bevételét a tagdíjak (452 e Ft) pártoló díjak, támogatás, és személyi jövedelemadó 1% (84 eFt) adják.
Megállapítottuk, hogy a kiadási pénztárbizonylatok utalványozása hiányos, amit pótolni kell, és a jövőben meg kell oldani a bizonylatok elszámolási rendjét.
A beszámoló határidőre elkészült, és letétbe lett helyezve.
A mérleg elkészülte után késve kerültek még bizonylatok a könyvelőhöz ezért a 2012. évi egyszerűsített beszámolót önellenőrizni kell.
A jövőben kérjük a bizonylat fegyelem és határidők betartását.
Kérem a Közgyűlést, hogy fogadja el a Számvizsgáló Bizottság jelentését.
Vincze Béláné elnök
A tagcsoportok vezetőinek beszámolója
Balázs Sándor, Nagymányok
A jól sikerült al-dunai kiránduláson a bonyhádi civil szervezetekkel együtt 6 fő vett részt. Március 15-én megkoszorúzzák a kopjafát, mécsest gyújtanak, szeptember 21-én a tagok emlékszalagot kötnek rá. Nagyon büszkék az ország egyetlen Széchenyi-emlékszobájára, melynek anyagát karbantartják, frissítik.
Fazekas Sándor, Nyíregyháza
Körük bázisa a Széchenyi Közgazdasági Szakközépiskola, melynek tanáraival, tanulóival közösen szerveznek megemlékezéseket, koszorúzásokat, vetélkedőket. Minden évben szeptember 21-én Kőszegremetén részt vesznek a Sike Lajos által szervezett megemlékezésen, koszorúzáson.
Kazy Zsámbok Gizella, Budapest
Örömmel közölte, hogy szeptember végétől végre lehetőségük lesz a tagoknak az összejövetelekre. A Józsefvárosi Galéria ismét megnyílik, és biztosítja a kör tagjainak a havonta egyszeri találkozást. Szép eredményeket értek el az országos szónoklatversenyen, melyet minden évben a Kossuth Szövetséggel közösen rendeznek. Az idén 52 tanuló jelentkezett a versenyre.
Dr. Kováts Tiborné, Budaörs
A Kör tagjai Széchenyi születésének és halálának évfordulóján megkoszorúzzák a kamaraerdei idősek otthona területén álló Széchenyi szobrot. Részt vesznek az Akadémia épülete előtt álló Széchenyi szobor koszorúzásán. Bekapcsolódtak a kárpátaljai és az al-dunai kirándulásba is.
Tábory Jánosné, Szeged
A Kör tagjai havonta tartanak összejövetelt. Állandó programjaik: Széchenyi születésének és halálának évfordulóján koszorúzás, melyen zenekar, hagyományőrző huszárok is részt vesznek. A változó programok a Közéleti Kávéházzal közösen szervezett előadások, mint például: A szegedi kaszinó története, Crescence, Széchenyi hite, Az aradi vértanúk és özvegyeik, Batthyány Lajos, A sokoldalú Széchenyi, A Napló kiadásai, Deák Ferenc, Nemzeti nagyjaink sírhelyei, Az 1712-es szegedi árvíz, Széchenyi intelmei Béla fiához stb.
Sajnos megszűnt fontos bázisuk, a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola. Összejöveteleiknek helyszíne a Tanárképző Főiskola előadója, de ünnepélyes alkalmakon a Móra Ferenc Múzeum, a MTA Szegedi Bizottsága és a MÁV is biztosított méltó helyet. Jelenleg 40 fő a létszám, az elmúlt évben 4 új taggal gyarapodott a tagok száma.
Sike Lajos, Szatmárnémeti
Egyedül érkezett Erdélyből. Beszámol arról, hogy az elmúlt évben először a történelem folyamán magyar-román nyelvű kiállítást készítettek a Kör anyagából. Az erdélyi románok is szerették Széchenyit. Büszke arra is, hogy 75. születésnapjára A lopakodó riporter címmel kiadták írásait, köztük 3 tanulmányt Széchenyiről. Minden évben magyar barátaikkal együtt emlékeznek meg Kőszegremetén Széchenyi születésének évfordulójáról.
Csorba János, Nagycenk
Gratulál a közgyűlés munkájához, a Kör eredményeihez. Tagja szeretne lenni az Országos Széchenyi Körnek, belépési nyilatkozatot kér. A nagycenki tagcsoport újjáélesztésén munkálkodnak.
Szentkuti Károly, Mosonmagyaróvár
Örömmel látja Csorba János és Bugledich Attila jelenlétét a közgyűlésen. A nagycenki önkormányzat a legstabilabb pont az Országos Széchenyi Kör munkájának támogatásában. Sajnálattal állapítja meg, hogy a Széchenyi kastély romló állapotban van, kutatóhely jellege megszűnt. Elengedhetetlennek tartja, hogy a múzeum vezetője Nagycenken tartózkodjék, Budapestről kijárni nem az igazi megoldás. Kérése: a közgyűlés határozatban fejezze ki, hogy a Széchenyi kastélymúzeum működése nem megfelelő. Vissza kell állítani a rangját, hogy szellemi centrum legyen kutatószobával, vendégszobával, ne csupán kiállítóhely.
Egervölgyi Dezső, Zirc
Szentkuti Károly javaslatának akkor lesz eredménye, ha sokan állnak az ügy mellé. Véleménye szerint a SzéchenyiEmlékmúzeum ügyében a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek kell elküldeni az állásfoglalást, valamint az Akadémiának, hiszen akadémiai kutatóhelyként is működtethető lenne a nagycenki múzeum.
Szalay Csaba, Zalaszentgrót
Olyanok használják Széchenyi nevét, akik nem ismerik tevékenységét. A Széchenyi kastélyhoz hasonlít a kehidai Deák kúria sorsa is: pénz hiányában nem fejlődik. Véleménye szerint a Győr-Moson-Sopron megyei képviselők is támogatják, hogy a Széchenyi kastély a régi fényében pompázzon.
Erőss Antal, Zalaegerszeg
A keszthelyi és az Esterházy kastély óriási pénzeket kap, érdemes lenne a Festetich és a Széchenyi kastély témáját összekötni. Festetich Györgynek szülőfalujában, Simaságon a 600 lelkes lakosság márvány emléktáblát állított.
Péchy Mária elnök megköszöni a beszámolókat, hozzászólásokat, kiemeli a szegedi tagcsoport munkáját. Prominens személyiséghez, a köztársasági elnökhöz kell fordulnunk, hogy eredményt érjünk el a Széchenyi Emlékmúzeum ügyében.
A beszámolók elfogadása
1./2013. (07.06.) számú határozat
A Közgyűlés nyílt, egyhangú szavazással úgy határozott, hogy az Elnök beszámolóját a hozzászólásokkal kiegészítve elfogadja.
2./2013. (07.06.) számú határozat
A Közgyűlés nyílt, egyhangú szavazással úgy határozott, hogy a Kör 2012. évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját a számvizsgáló bizottság elnökének kiegészítésével elfogadja.
Elismerések átadása
Az elnökség az egyesületi munka támogatásában kimagasló teljesítményéért a Kör legmagasabb kitüntetésével, Széchenyi díjjal ismerte el Egervölgyi Dezső munkáját.
Egervölgyi Dezső a Kör alapító tagja, az elmúlt 30 évben kiadványok, rendezvények sora – Széchenyi az érmészetben (3 kötet), Széchenyi 2010 emlékkönyv, levelező lapok, kitűzök, újságcikkek, kiállítások – mutatják fáradhatatlan munkálkodását. Zirc város lokálpatriótájaként megálmodója és megvalósítója a közterek rendezésének, új szobrok létrehozásának: Széchenyi, Kossuth, Rákóczi. Az elnökség aktív tagjaként okos és hasznos tanácsokkal, javaslatokkal segítette a Kör munkáját.
Egervölgyi Dezső átveszi a kitüntetést Péchy Máriától
Az elnökség oklevéllel ismerte el az alábbi tagok munkáját:
Farkas Mihályné, Szeged
Dr. Kormányos András, Szeged
Papp Éva, Szeged
Sztanóné Tankó Katalin, Nagymányok
File Tóth István, Nyíregyháza
Bús Beatrix, Nagycenk
Péchy Mária elnök megköszönte Nagycenk polgármesterének és polgármester helyettesének a Széchenyi Kör munkáját segítő támogatását, és hogy jelenlétükkel megtisztelték a közgyűlést. A zalaszentgróti tanárok és diákok közgyűlést segítő munkájukért oklevelet és ajándék könyveket kaptak.
A megújult Széchenyi Fórum hírportál bemutatása
Buday Miklós a hírportál főszerkesztője bemutatta a megújult Széchenyi Fórumot, mely közvetítő szerepet tölt be a civil szervezetek és a Széchenyi tisztelők között. A hírportált 2012-ben nyert pályázat segítségével sikerült megújítani. Mindenki olvashatja, hozzászólhat, közzéteheti saját híreit. A Széchenyi ismereti adatbázis hozzáférhető, bővülhet ikonográfiai, bibliográfiai adatbázissal, az adatok mindenki által elérhetőek. A költségeket meg kell osztani, mert a portál fenntartása, üzemeltetése sokba kerül.
Rövid szemléltető bemutatásban láthattuk a Széchenyi Fórum szerkezetét, rovatait, használatát. Az anyagok írott, kép, videó, hanganyag formájában is felkerülhetnek. Iskolák, civil szervezetek, Széchenyi tisztelők összefogásával jól működő, használható hírportál üzemeltethető.
3./2013. (07.06.) számú határozat
A Közgyűlés nyílt szavazással egyhangúan úgy határozott, hogy az Országos Széchenyi Kör csatlakozik a Széchenyi Fórum hírportálhoz, s egyet ért a célkitűzéseivel.
A Kör honlapja
Péchy Mária elmondta, hogy a Széchenyi Körnek saját honlapot is működtetnie kell, mert a pályázatok elbírálása a honlap alapján történik. A honlap működtetése sok gondot jelentett az elmúlt években, az új anyagok későn kerültek fel, többször hiányosan. Jelenleg egy megújulási munka zajlik, reménykedni lehet, hogy egy jól kezelhető, átlátható honlap fog létrejönni.
4./2013. (07.06.) számú határozat
A Közgyűlés nyílt szavazással 59 igen, 1 nem és 2 tartózkodással úgy határozott, hogy a Kör saját honlappal is rendelkezzen.
A Széchenyi életmű legyen hungarikum
Buday Miklós előterjesztése: A Széchenyi Alapítvány a 2012. évben elfogadott Hungarikum törvény alapján szeretne közösséget alkotni, csoportosulást létrehozni, támogatókat megnyerni annak érdekében, hogy gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka deklaráltan is váljék azzá, ami: legyen valóságos, kiemelt érték és védett hungarikum. A Széchenyi Fórumon olvasható a kezdeményezést ismertető cikk és az ajánlások, innen lehet letölteni az aláíró ívet. Széles társadalmi ajánlásra van szükség, fontos lenne tudósok, művészek, államférfiak ajánlása. Minden támogató levél segíti a közös ügyet, ezért csatolni fogják beadványukhoz.
5./2013. (07.06.) számú határozat
A Közgyűlés nyílt szavazással egyhangúlag úgy határozott, hogy a Kör teljes tagsága csatlakozik a Széchenyi Alap felhívásához, amely szerint Széchenyi István szellemi hagyatéka kerüljön a Magyar Értéktárba és váljék hungarikummá.
A kör 2013-14-es évi tervei
Péchy Mária elnök ismertette a Kör következő évi terveit:
Legfontosabb a Kör zökkenőmentes és eredményes működése: ennek feltétele a Széchenyi István kiállítóhellyel való kapcsolat fenntartása, javítása. A jelenlegi igazgató ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül tárgyal a kör és a múzeum kapcsolatáról. Fontos lenne a székhely biztosítása és külön szoba a dokumentumok archiválására.
A Kör segítséget nyújt a látogatószám növelésére iskolák mozgósításával, gyakornoki hely létesítése esetén egyetemek megkeresésével.
Egervölgyi Dezső elnökségi tag lemondása után az alapszabály értelmében a legtöbb szavazatot kapott Joóné Vali egy év múlva tudná friss nyugdíjasként ellátni a feladatot.
Az ifjúsági szárny újraszervezése, építése fontos feladat. Aktivizálni kell a régi táborok, versenyek résztvevőit, nyerteseit. A Klebelsberg pedagógiai központ támogatását kell kérni olyan pedagógusok keresésére, akik alkalmasak a környék iskoláinak összefogására.
Erősíteni kell a tagcsoportok munkáját. Ezek közül is kiemelkedő fontosságú a budapesti csoport aktivizálása. Kazy Zsámbok Gizella lemondása óta nem akadt megfelelő ember a csoport élére. A vidéki csoportokat is be lehetne vonni budapesti szervezésű rendezvényekbe: Pl. Széchenyi nyomában Budapesten.
Győr-Moson-Sopron megye képviselői ritkán jönnek el a rendezvényekre. Örömteli a nagycenki tagcsoport újjászervezésének ígérete.
6./2013. (07.06.) számú határozat
A Közgyűlés nyílt szavazással egyhangúlag úgy határozott, hogy az elnökség levélben forduljon Áder János Köztársasági Elnök Úrhoz, Orbán Viktor Miniszterelnök Úrhoz, Balogh Zoltán Miniszter Úrhoz, a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez, Pálinkás József Úrhoz, hogy segítsenek abban, hogy gróf Széchenyi István kastélya legyen méltó emlékhelye a Legnagyobb Magyarnak.
Az Országos Széchenyi Kör XVI. Közgyűlése a Szózat hangjaival zárult.
Képek a közgyűlésről:
Képek a városnézésről és az ismerkedési estről: