A vetélkedőben 146 – a történelmi Magyarországon lévő – kisvárosi, községi önkormányzat vesz részt, ahol Széchenyi járt, emlék őrzi nevét, vagy tevékenysége a településhez kapcsolódott.
A vetélkedő két fordulóból áll. Az első fordulóban minden önkormányzat kap egy – egy kutatási útmutatót, melynek kitöltésével összegyűjthetik a településük Széchenyivel kapcsolatos adatait, vagy megteheti már meglévő emlékhely ismertetését. Erre építve kidolgozhat egy turisztikai projekt ötletet: „Ismerd meg településünket, ismerd meg Széchenyit” – címmel.
A beküldött írásos anyagok kiértékelése után a legjobb tíz önkormányzati csapatot (3-3 fő) meghívjuk az országos döntőbe, ahol játékos feladatok során döntik el az elsőséget.
Az első forduló beküldési határideje: 2016. április 8.
A vetélkedő döntőjére 2016. november 5-én, Nagycenken kerül sor.
Együttműködő partnerek:
Országos Széchenyi Emlékbizottság
Széchenyi István Múzeum, Nagycenk
Országos Széchenyi Kör, Nagycenk – Budapest
Széchenyi István Múzeumi Alapítvány, Nagycenk – Budapest
Médiatámogatók:
Duna Televízió Budapest
Kisalföld napilap Győr
A vetélkedő díjazása:
Minden résztvevő csapat emléklapban részesül. A vetélkedő döntőjébe bekerülő legjobb tíz csapatot, Széchenyi Istvánról szóló könyvcsomaggal jutalmazzuk.
A legjobb három csapat anyagát, szerkesztett formában a Kisalföld napilap közli.
- díj:” Széchenyi nyomában Nagycenken, Sopronba és Bécsben”. Hosszú hétvége Nagycenken teljes ellátással.
- díj: „Széchenyi emlékek a Pannon régióban”. Mosonmagyaróvár, Győr, Pozsony. Hosszú hétvége a Szigetközben teljes ellátással.
- díj: „Széchenyi és a Balaton”. Balatonfüred, Keszthely, Siófok. Hosszú hétvége a Balatonon teljes ellátással.
A vetélkedő első fordulójához kapcsolódó útmutatók ide kattintva letölthetők.
Azoknak a történelmi Magyarországon lévő kisvárosok és községek listája, ahol Széchenyi István járt, és/vagy emlékhely őrzi nevét ide kattintva letölthető.
2015-11-11 - 13:09
Érdeklődöm, hogy Mosonmagyaróvár miért maradt ki a Széchenyi települések listájából?